Mobil megoldások a közlekedésben, 2010

Immmár 5. alkalommal került megrendezésre a miskolci BayLogi Kutató Intézet szervezésében március 22 és 24 között Aggteleken a "Mobil megoldások a közlekedésben" című konferencia, melyen évről évre újabb jelentkezési csúcs dől meg, és ez a tendencia idén sem szakadt meg.

A résztvevők zsúfolásig töltötték meg az aggteleki Cseppkő hotelt, és a hagyományőrző disznóvágással induló konferencián első alkalommal külföldi cég is képviseltette magát. Az törökországi Izmirből érkezett Kentkart csapata látványos bemutatót tartott a 3,2 milliós nagyvárosban bevezetésre került e-ticket rendszerről, mely egyaránt használható buszon, vasúton, kompon.

A konferencia két nagy téma köré szerveződött, a ROP - „Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése” c. pályázati program
lehetőségei, valamint a tömegközlekedési hálózatok modellezése volt a középpontban. Természetesen a valósidejű közlekedési adatok felhasználási lehetőségeit kutató TDC konzorcium előző évi tevékenységéről is volt egy rövid beszámoló. Több magyar cég bemutatta járműkövető és utastájékoztató rendszerét, így látványos alkalmazásokban nem volt hiány.

Navigáció

Belépés