Útvonal menü
Ha létezik útvonal, akkor a menuleft gombra jön fel.
Útvonal
Felhozza az útvonal ablakot:
Ebben látható, hogy az milyen utcákon kell végighaladnunk milyen hosszan és milyen manővereket kell megtenni.
![]()
Ha az útvonal több megállóból áll, akkor először a bal oldali ablak jön fel itt kiválaszthatjuk, hogy hogy melyik utat akarjuk megnézni.
A bal oldali listában láthatóak a kiválasztott út szakaszai. Az egymás utáni azonos nevűek összevonva, de ha egy szakasz végén navigációs esemény van, akkor nincs összevonás. A lista azzal a szakasszal kezdődik ahol a navigáció éppen tart.
Egy lista elemre kattintva, a kiválasztott útszakaszt megjelöli elkerülésre (megváltoztatja a manőver ikont), vagy törli az elkerülést.
Az ablak bezárása után újra tervezi az útvonalat úgy, hogy a megjelölt szakaszokat kihagyja az útvonalból. A vissza gombra változtatás nélkül hagyja az útvoalat.
Megállók
Ebben a menüpontban szerkeszthetjük az útvonal állomásait. Feljön az alábbi ablak:
![]()
Azok mellett az állomások mellet amelyeket a navigáció során már elértünk egy ikon látható (pipa vagy egy x).
up
down
A kiválasztott elemet feljebb vagy lejjebb mozgatja a listában.del
A kiválasztott elemet törli.delall
Az összes elemet törli. Ez megfelel az útvonal törlésének (előtte rákérdez).save
Elmenti az aktuális útvonal állomásait. Feljön a billentyűzet, ahol kell adni egy nevet. Egy ilyen log betöltésével lehet egy 'ajánlott' útvonalat létrehozni a findmenuben.
Forgalom az úton
Egy listában felhozza az útvonalat érintő forgalmi üzeneteket, az útvonalon mért távolság szerint növekvően.
Valamint ezek után (ikon és távolság adat nélkül) az eddigi elkerült forgalmi üzeneteket.
Navigáció közben ha egy üzenet elé értünk bizonyos távolsággal, akkor megjelenik az alábbi figyelmeztető ablak, amire ha nem reagálunk akkor 10 másoperc múlva eltünik.
![]()
Egy üzenetre kattintva a hozzátartozó útszakaszokat megjelöli elkerülésre (törli az esemény ikont), vagy törli az elkerülést, ha (megjeleníti az esemény ikont).
Az ablak bezárása után újra tervezi az útvonalat úgy, hogy a változtatott szakaszokat kihagyja az útvonalból, illetve a újrahasználhatóvá teszi. A vissza gombra változtatás nélkül hagyja az útvonalat.Egy üzenetre hosszan kattintva meglelenik a jobb oldali ablak az üzenet leírásával és a távolságával. Az Elkerül gomb megjelöli elkerülésre az üzenethez tartozó útszakaszt. Ha már elkerült volt, akkor a gomb felirata Átmegy, és törli az elkerülést.
![]()
Az Elkerül gombra megjelöli elkerülésre az üzenethez tartozó útszakaszt, majd azonnal újra is tervezi az útvonalat.
Az üzenet leírására kattintva megjelenk az lista ablaknál is látható bővebb üzenet információs ablak. Ebben az Elkerül gomb hatása ugyan az mit a kis ablaknál.
Manőver kihagyás
Újratervezi az útvonalat úgy, hogy a következő manőver utáni szakaszt kihagyja az útvonalból.
Csak akkor aktív ha gps módban vagyunk. Az újratervezéskor az aktuális gps pozíciótól a
következő megállóig tervezi újra az útvonalat.
Távot kihagy
Újratervezi az útvonalat úgy, az aktuális pozíciótól számolva a megadott távolságig
kihagyja az útvonalból. A távolságot a menüpont kiválasztása után megjelenő messageboxban lehet megadni.
Csak akkor aktív ha gps módban vagyunk. Az újratervezéskor az aktuális gps pozíciótól a
következő megállóig tervezi újra az útvonalat.
Újratervez
Újra tervezi útvonalat. Ha az útvonal tartalmaz köztes megállókat, akkor egy messagebox-ban megkérdezi, hogy
Hogy csak az aktuális útat vagy az összeset tervezze újra. A már elért megállók közti utakat nem veszi figyelembe.
Az újratervezés az aktuális gps pozíciótól (vagy az előző megállótól, ha a gps módban vagyunk).
történik.
Az Útvonal és Forgalom menüpontoknál az érintett megállók közötti útvonalat tervezi újra, az aktuális gps pozíciótól (vagy az előző megállótól, ha a gps módban vagyunk).